Mikor még gyermek volt,
Síráskor szeme és arcának puha húsa közé
Egy könnycsepp ízült, s
Percekig ott feszült,
Míg végül elindult lefelé...
Az élet buboréka ez, amely az idők során,
A gondok súlyától megkövülve,
Térképet karcol pórusaink köré.
Az elkövetkező fájdalmaknak tör utat...
Két ember, két fej. Egy fiú és egy lány. Egymás szavába vág.
2013.01.16. 15:30
Akkor még... most már...
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://transbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr765021858
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.