Végül mindig az ész az, ami közbe
Szól, hogy elég.
Mocsokban dagonyázva, de még
Menekülésre kész a sebesült.
Végül.
Végül a bezsákolt érzelmektől dagadó szív,
Sinus görbéket bejáró ív,
Hol fent, hol lent repül
S észhez tér. Végül.
Végül lezárt szívemet zsebre vágom,
Húz lefelé, de tartom az állam.
Holnap lehet, hogy előveszem, s ész nélkül
Hagyom, hogy dobogjon esztelen. Csak nekem. Végül.
Két ember, két fej. Egy fiú és egy lány. Egymás szavába vág.
2013.03.15. 16:02
Végül
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://transbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr475136459
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.