Szakadatlanul és némán esik a hó.
Lábnyomokat temetnek: az illanó
Életek úttalan utakon tartanak a semmibe,
Sorsok vesznek a nagy mindenségbe.
Kocka ablakon nézek ki álmosan,
Odabent hárman fekszenek a szobában:
A fiú, a lány, és egy macska,
Ez a délután legszebb pillanata.
Egyszer már laktam itt, az út túloldalán,
Megannyi ismeretlen élet tíz emeleten, no lám
Valami ide visszahúz.
Ez egy Kőbánya blúz.
A falon képek, szép korokat idéznek.
S bár történeteiket tovább örökítik,
Az elkövetkező idők, mint a hó, majd azokat is elfedik.
Emlékeket gyászolva, fakó arcok vesznek a félhomályba.
