Egyszer, az ébrenlét és az álom határán,
Valahol a semmi birtokán,
Énem belső világok rabjává vált.
Szám beszélt, fejem sötét gondolat-kút
S mondtam, "Egyenes az út!"
Egy régi krakkói kép,
Rajta út kanyarodik a fény felé.
Anyám mindig hosszan nézte,
Vajon hová vezet ez az út? - kérdezte.
A halálba - gondolta.
Egyenes az út.
Két ember, két fej. Egy fiú és egy lány. Egymás szavába vág.
2013.01.04. 21:59
Az út
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.