Emlékszem, amikor az első homokszem hullt alá abban a zárt,
Végtelen formát öltő, átlátszó rendszerben,
Egy pillanatra csönd lett, s aztán csatakiáltás...
Természetesen.
Kezdetben annyi mindent mondtam volna,
De szavaimat nem értették, s
Ma már inkább semmit sem mondok,
Nehogy félreértsék.
"Így megy ez."
Az életed csak számodra érték.
Az együtt hatalmas erővel bíró parányi elemek,
A spirális úton idővel egyre gyorsabban peregtek, s
Örvény húzott pályát az erekben lüktető ébredésnek.
A végén aztán fordul a világ.
A homok csillagrendszerré szövi szemfedőd fátylát,
S az életed neked sem érték már.
Kár.
Két ember, két fej. Egy fiú és egy lány. Egymás szavába vág.
2013.01.23. 23:48
Zárva
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://transbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr785040111
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.