A zsebemben emlékek súlya,
Megtörten megyek a kijelölt útra.
Később sötétedik már,
Mégis mindenhol gyertyaláng
Ég, ahogy szemem a könnytől
Nem menekülök a csönd elől.
A földön kavicsok.
Megint gyerek vagyok.
Az élő a virágot kapja,
A kő a holtnak hantja.
Kezemben szorítok hármat,
Neked hoztam! Nagy a bánat.
Megkövült könnyek ezek,
S amíg itt leszek, majd mind gyülekeznek,
Hisz szakadatlan emlékezek.
A földön kavicsok.
Mindig a gyereked maradok.
Két ember, két fej. Egy fiú és egy lány. Egymás szavába vág.
2013.04.10. 19:33
...
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://transbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr475215667
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.